Rádió 1 GongHallgassa élőben!

null
Hírek  /  2024. június. 26. szerda

Második helyen zárt a Honvédség tűzoltó szakmai versenyén a kecskeméti alakulat

A versenyt hagyományosan évről évre megszervezik

2024. június 24-26. között volt a kecskeméti repülőbázison, az MH Vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandárnál a Magyar Honvédség tűzoltó szakmai versenye. Ezen a rendezvényen minden évben összecsapnak azok a tűzoltó katonák, akik reptereken dolgoznak. A cél az, hogy szakmai felkészültségükről éles helyzetben adhassanak számot. 

A verseny két nagy területből állt, egyéni és csapatversenyből. Mindkét esetben általános tűzoltási és műszaki mentési feladatokhoz köthető gyakorlatokat kellett végrehajtani. A tűzoltóknak akadálypályákat kellett teljesíteniük, illetve voltak sebesültellátási és szerelési feladatok is. 

A szerdai eredményhirdetésen kiderült, hogy a hazai csapat, a kecskeméti alakulat a szolnokiak mögött a második helyen zárt. Egyéniben egy pápai és egy szolnoki versenyző után a harmadik helyen a kecskeméti Balla Gergő végzett, aki az MH Vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár tizedese. 

Az eredményhirdetés után kihasználtuk a lehetőséget, és megkérdeztük a helyszínen Ócsai Gábor alezredestől, a Honvéd Vezérkar Biztonságtechnikai Főnökség kiemelt főtisztjétől, hogy mi a legnagyobb különbség egy tűzoltó, és egy repülőtéren dolgozó tűzoltó között. A szakember elmondta, hogy a repülőtereken kevesebb a beavatkozás, de azok sokkal intenzívebbek. – Míg a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok esetében riasztás után 2 perc áll rendelkezésre, hogy megkezdjék a vonulást és optimálisan 10 perc múlva a helyszínen kell lennie a tűzoltóknak, addig ez a két szám a repülőtereken 1 perc, illetve 2 perc. A légi járműveknél gyorsan fejlődik a tűz, az első egy-két percben van a legnagyobb esély beavatkozni, ezért folyamatosan intenzív szolgálatra van szükség – hangsúlyozta az alezredes.

Szerencsére ritka ezen esetek száma, de Kecskeméten is akad pár példa arra, hogy kellett a tűzoltó szakemberek gyorsasága. – Volt, amikor egy JAS-39 Gripen kényszerleszállást hajtott végre, ekkor is biztosították a területet a tűzoltók, valamint jó egy évtizeddel ezelőtt az egyik MiG-29-es gépnek nem sikerült a repülőtéren leszállnia, akkor a reptéri tűzoltóság oltotta el a légi járművet – mondta Ócsai Gábor alezredes.