
A kecskeméti plébánost kérdeztük az új pápáról
Május 8-án felszállt a fehér füst a Szent Péter-bazilika kéményéből, megválasztották az új pápát. XIV. Leó néven a 69 éves amerikai Robert Francis Prevost lett a katolikus egyház 267. vezetője. Dr. Finta József kecskeméti plébános szerint az új szentatya szimpatikus. Van, amiben követni fogja elődjét, Ferenc pápát, és van, amiben nem.
Csütörtökön új vezetőt kapott a több mint egymilliárd hívővel rendelkező katolikus egyház. Robert Francis Prevost lett az új pápa, aki a XIV. Leó nevet választotta. A személye és a névválasztása is meglepetést keltett. Erről és a vele, valamint a békével szemben tanúsított elvárásokról dr. Finta József érseki helynököt, a kecskeméti főplébánia plébánosát kérdeztük.
– Mind a személye, mind a névválasztása számomra és azoknak, akikkel beszéltem, meglepetés volt – nyilatkozta megkeresésünkre a kecskeméti plébános. – Az új pápa lehetséges személyét illetően a média által favorizált nevek között nem szerepelt Robert Francis Prevost, de ezeket a találgatásokat nem is vettük komolyan, sőt, viccesnek is találtuk, amikor fogadóirodáknál már arra lehetett téteket rakni, hogy ki lesz az új pápa. Ezt tényleg nem lehet tudni előre, de tény és való, hogy nem a közismertek közé tartozik a megválasztott szentatya – mondta dr. Finta József.
Robert Francis Prevost első megnyilvánulása szimpátiát keltett
A kecskeméti főplébánia plébánosa számára XIV. Leó pápa nagyon szimpatikus. – Ahogyan a békéről beszélt és arról az egységről, amit szolgálni akar, látszik, hogy teljes szívével, lelkével nemcsak a katolikus egyházért, hanem az egész emberiség egységéért akar dolgozni – mondta dr. Finta József.
A kecskeméti atya hozzátette, az új pápa első szavaiból az is megerősítést nyert, hogy folytatni fogja a Ferenc pápa által elkezdett szinodális folyamatot, ami az egyre többekkel való konzultációt, egyeztetést foglalja magába.
Az új pápa nem fogja mindenben követni elődjét, Ferenc pápát
Dr. Finta József szerint XIV. Leó pápa elődjéhez hasonlóan rendkívül alázatos, de az első benyomások alapján gesztusaiban nem feltétlenül fogja követni Ferenc pápát. – Ez szerintem azért jó, mert kiegyensúlyozó szerepet fog betölteni a túlzottan haladó és a túlzottan konzervatív irányvonal között, ami szélsőségek a híveket, és nem a bíborosokat jellemzik. Azt gondolom, a bíborosok közül bárki lett volna a pápa, nem lett volna sem túl progresszív, sem annyira konzervatív, mint amilyenek a hívek közötti legszélsőségesebb irányzatok. Ezért az új pápa kiegyensúlyozó szerepet fog betölteni, legalábbis én ezt látom az első megnyilvánulásai alapján – mondta az atya.
Egész más személyiségnek tűnik Robert Francis Prevost, mint Ferenc pápa. Utóbbi egy sokkal közvetlenebb, emberközelibb mentalitású, ahogyan dr. Finta József fogalmazott, „ami a szívén, az a száján” típusú ember volt. – Ferenc pápára nem volt jellemző az, ami a többi szentatyára, hogy nagyon átgondolná, megrágná a mondanivalóját. Erre nem volt érzékeny, de ezt nem negatívumként mondom. Előfordult viszont, hogy őszinte és a maga helyén igaz mondatait félremagyarázták. Azt látom, az új szentatya ebben óvatosabb lesz – tette hozzá a kecskeméti plébános.
Mit tehet az új pápa a békéért?
XIV. Leó első beszédében a béke fontosságát emelte ki. – Indokolt, de túlzottnak érzem az emberek elvárásait a pápával szemben a békével kapcsolatban. Beleképzelve magamat az ő helyzetébe, leginkább ettől ijednék meg. Nem biztos, hogy a mai korban a római pápának vannak olyan eszközei, amelyekkel valóban meg tud akadályozni egy világégést, illetve háborúkat. Az emberek várják tőle a béke melletti kiállást, amit az első szavával megtett. Elmondta, hogy Krisztus békéjét kívánja, ami fegyvertelen békét jelent. Kiállt a fegyverkezés és a fegyverkereskedelem ellen, és ebben Ferenc pápa útját járja. De hogy ez mire lesz elég, azt nem tudom. Az egyházon belül azt lehet várni tőle, hogy az előző pápa által elindított szinodális folyamatot folytatja – zárta gondolatait dr. Finta József.
Tudnivalók XIV. Leó pápáról:
- 1955. szeptember 14-én született Chicagóban
- Hosszú évekig szolgált misszionáriusként Peruban
- 2023-ban avatták bíborossá, miután Ferenc pápa őt választotta a Bíborosi Dicasterium prefektusává
- Az első észak-amerikai származású egyházfő
- Édesapja francia, édesanyja spanyol származású
- 5 nyelven beszél
- Nevét XIII. Leó pápa után választotta, aki reformer pápa volt, és nagy gondot fordított az elnyomott munkásosztály megsegítésére
- Ő a 267. pápa
(Fotó: Franco Origlia)