
Megnőtt a bűnesetek száma a Vacsiközben
A nyár folyamán megnőtt a bűnesetek száma Kecskeméten, főleg a Vacsiközben, ahol a lakosok válaszokat vártak az esetekkel kapcsoltban. A besurranásokkal kapcsolatos kérdésekben az alpolgármesterek és a rendőrség adott válaszokat a lakosságnak.
A szerda 17 órakor tartott közbiztonsági előadáson a közönség megnyugtatása volt a cél. Kecskeméten ugyanis az utóbbi időben több besurranás is történt, amire már a vacsiközi lakosok is felfigyeltek. Panaszukra válaszolva a Kandó Kálmán Szakközépiskolában tartottak egy fórumot, ahol mindenki feltehette kérdéseit, és elmondhatta aggodalmait a rendőrségnek és az alpolgármestereknek.
A rendőrséget rengeteg besurranáshoz riasztották
Az utóbbi időben volt olyan betörő, aki házról házra járt és mindent elvitt, ami a keze közé akadt, még a fagyasztott ételeket sem kímélte, de őt szerencsére a rendőrök elkapták egy helyi lakos segítségével.
Egy helyi Facebook-csoportban több kecskeméti lakos is arról számolt be, hogy ismeretlenek próbáltak bejutni lakásokba, vagy már sikerrel be is surrantak:
- „Körülbelül 1 hete, este 8 után ugyanez történt nálam is, pedig láthatóan otthon voltam, mert égett a villany.”
- „Széchenyivárosban is erről hallottam.”
- „Belvárosban is történt ilyen!”
- „Nem kell csodálkozni – a lépcsőházak ajtaja reggel több háznál is nyitva van, kitárva, így biztosítva a szabad bejutást, utána meg lehet csujjogni, hogy besurranó tolvaj.”
Nagyon fontos a rendőrség azonnali tájékoztatása
A gyűlésen megjelent dr. Homoki Tamás alpolgármester, dr. Fekete Gábor alpolgármester, dr. Patak Sándor, a Kecskeméti Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese, T. Nagyné Csilla a polgárőrség képviseletében, Komáromi Gábor a városrendészet képviseletében, dr. Tóth Szilárd, a Vacsiköz képviselője. Ők együttesen válaszoltak a lakók kérdéseire.
Felhívták arra a figyelmet, hogy probléma esetén nagyon fontos a rendőrség azonnali tájékoztatása, ugyanis sok esetben a Facebookról értesülnek egy-egy esetről. Ha rögtön jeleznek a hatóságoknak, akkor ők körülbelül 10 percen belül ott tudnak lenni a helyszínen, és a friss nyomok alapján könnyebben el tudják kapni a tettest, azonban ha csak egy nap múlva, vagy egy hét múlva értesülnek egy esetről, akkor már nagyon nehéz visszakövetni, hogy ki lehetett a tettes.
A besurranások megjelenése után, egyre több droghasználóra lettek figyelmesek a városban. A Vacsiközben találtak is egy ingatlant, amiben droghasználók laktak, innen már két embert le tudtak tartóztatni.
Dr. Patak Sándor kijelentette: „Figyelünk a Vacsiközre!” Rögtön lépnek, bármi probléma van, a legfontosabb csak az, hogy azonnal jelezzenek!
Jogi szempontból dr. Homoki Tamás azt tanácsolta, hogy abban az esetben, ha egy besurranó van a házban, akkor ne lépjünk fel ellene agresszívabban, mint ahogy ő viselkedik velünk, mert abból mi jöhetünk ki rosszul a bíróság előtt.
(baon.hu)