
Kecskemét sofőrjei jelesre vizsgáztak
Hétről hétre több ittas vezetőt is kiszűr a rendőrség a közúti ellenőrzések során – ezekről a közlekedésrendészeti összefoglalókban rendszeresen beszámolnak. Ezúttal azonban kivételesen jó hírről adott tájékoztatást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság: a pénteken Kecskeméten tartott ittasság-ellenőrzés során egyetlen sofőr sem fogyasztott alkoholt a volán mögé ülés előtt.
A rendőrség október 3-án nagyszabású közúti akciót szervezett a megyeszékhelyen, amelynek során több mint ötszáz járművezetőt ellenőriztek. A szonda azonban egyiküknél sem jelzett alkoholfogyasztást.
„Több mint 500 autóvezetőt ellenőriztek, és egyetlen sofőrnél sem mutatott alkoholfogyasztást a szonda! Ez az eredmény mindannyiunk közös sikere – köszönjük, hogy felelősen gondolkodtok, és megértettétek: aki alkoholt iszik, az ne üljön volán mögé. Tudjuk, hogy mindig akadnak negatív kommentek, de mi most tényleg büszkék vagyunk erre az eredményre. Kecskemét példát mutatott!” – írta a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség a Facebook oldalán.
(Fotó: Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság)