
Újraindul az állatorvosi ügyelet Kecskeméten
Az állattartók nagy bánatára az elmúlt években nem működött állatorvosi ügyelet Kecskeméten. Ez rengeteg bosszúságot okozott a gazdiknak, és sajnos nem egy esetben tragédiához is vezetett, hogy a gazdik nem tudtak azonnal segítséghez fordulni.
Eddig nem volt kötelező állatorvosi ügyelet Kecskeméten
2012-ig törvény írta elő az állatorvosoknak, hogy ügyeletet kell szervezniük, ám az elmúlt 14 évben erre semmi sem kötelezte őket. És Kecskeméten sokáig nem is volt állatorvosi ügyelet.
– Az állatorvosi ügyelet ellátása fakultatív. Ha a kollégák bármelyike egy körzetben úgy dönt, hogy tart ügyeletet, akkor megteheti, csak annyi a kötelezettsége, hogy bejelenti azt a kamarához. Bács-Kiskun megyében erre nincs példa – így nyilatkozott 2015-ben a baon.hu-nak a Magyar Állatorvosi Kamara megyei elnöke, dr. Punczman Tamás.
Megszületett a megoldás, márciustól újraindul az állatorvosi ügyelet
A Kecskeméti Járási Hivatal vezetője, Cseh Tamás videóüzenetben – a Kecskeméti Járási Hivatal Állategészségügyi Osztályán Bercsényi-Dobos Melitta osztályvezető társaságában – jelentette be, hogy végre pont került a hónapok óta tartó egyezkedéseknek.
– Nagy igény volt Kecskeméten az állatorvosi ügyelet megszervezésére, így hónapok óta ezen dolgozunk. Leültünk a térségben dolgozó állatorvosokkal, elmondtuk nekik a koncepciónkat és ők is hozzátették azt, amit ők szeretnének. Ezt követően Ovádi Péter kormánybiztossal is több soron egyeztettünk – mondta Cseh Tamás.
A hivatalvezető azzal folytatta, hogy a tárgyalássorozat után most állt össze minden ahhoz, hogy márciusban el tudják indítani az állatorvosi ügyeletet. Ehhez már csak egy önkormányzati döntés szükséges, amely jövő héten várható.
Így áll össze a kecskeméti állatorvosi ügyelet
Cseh Tamás közölte az állatorvosi ügyelet rendjét. E szerint a kecskeméti ügyelet
- hétköznaponként reggel 6 és 9 óra között,
- illetve hétköznaponként délután 18 és 22 óra között tart nyitva.
- Hétvégén és ünnepnapokon reggel 6 és este 22 óra között biztosítják a Kecskeméten állatorvosi ügyeleti ellátást.
Ballószög, Helvécia, Kecskemét, Szentkirály, Tiszakécske és Városföld országgyűlési képviselőjelöltje, Cseh Tamás a videóüzenete végére hozzáfűzte, hogy a további részleteket az önkormányzati döntés után teszik közzé.