
Hogy locsolják a Széktói Stadion gyepét?
Az országos vízhiány hazánk minden területét érinti, ugyanis csak közös felelősségvállalás mellett lehet megoldani a krízishelyzetet. Emiatt számos formában és területen vezettek be vízkorlátozást, ilyen a sportvilág is. Gajdos László Élő környezetért felelős miniszter jelentette be, hogy locsolási tilalom lép életbe a sportpályákon és a stadionokban. Erre a Kecskeméti TE is reagált.
Az extrém szárazság és a vízhiány miatt nagyon fontos intézkedéseket vezettek be országszerte. Természetesen a sportvilág is alkalmazkodik a helyzethez, a Magyar Labdarúgó Szövetség több előírást is bevezetett az energiatakarékosság jegyében, például locsolási tilalom lett meghirdetve a stadionokban.
Az MLSZ előírásai tehát érintik
- a villanyfényes mérkőzések kezdési időpontjait,
- valamint a sportpályák locsolási rendjét és szabályait.
Hamarabb kezdődnek a mérkőzések
A kezdési időpontok változása már a mögöttünk hagyott hétvégén is befolyásolták a magyar labdarúgó-mérkőzéseket. Az első osztályban és az NB II-ben is (ahol a KTE is szerepel) előrébb hozták azon mérkőzések kezdését, amelyek este, villanyfényes körülmények között lettek volna megrendezve.
A KTE–Tiszakécske mérkőzés – amely 1–1-re végződött – 19 óra helyett 17 óra 30 perckor vette kezdetét.
A kezdési időpontokhoz – ahogy azt a hétvégén is tettük – ezt követően is maximálisan alkalmazkodunk. Emellett a mindennapokban lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minimálisra csökkenteni az energiafelhasználást a Széktói Stadionban
– írta a saját honlapján a KTE.
Más kérdés, hogy a hamarabbi időpontok a játékosok egészségügyi állapotát jobban megviselték, az Újpest–Debrecen élvonalbeli találkozón – melyet vasárnap 15 óra 30 perckor rendeztek – az egyik újpesti játékos olyan rosszul lett a 40 fokos hőségben, hogy hosszú percekig ápolni kellett.
Locsolási tilalom a stadionokban
A kecskeméti focicsapat a locsolási tilalomra is reagált:
A Széktói Stadion center- és edzőpályájának locsolása az évtizedek óta működő vízgyűjtő rendszerből, emberi fogyasztásra nem alkalmas vízzel történik, ugyancsak a legminimálisabb mértékben, a pályák állagmegóvásának megfelelően
– közölte a KTE.
A Széktói Stadionban füve egyébként az egyik legfrissebb az országban, ugyanis 2024 nyarán adták át a minden igényt kielégítő páyatestet. Ez volt a stadion felújításának második üteme, most nyáron pedig lezajlott/lezajlik a harmadik ütem: a B lelátó fedése. A napos oldal szektorai felett már áll a tetőszerkezet, de az első hazai bajnokin még nem ülhettek arra az oldalra a szurkolók. Amint megérkeznek az engedélyek és a munkálatok hivatalosan is véget érnek, már elfoglalhatják helyüket a lilák drukkerei a B lelátón. Erre várhatóan a második, legkésőbb a harmadik hazai mérkőzésen, tehát még augusztusban sor fog kerülni.
(Fotó: Kecskeméti TE)