Egy kecskeméti vonatkozású digitális fotóarchívum létrehozását tervezi a város. Ennek első lépéseként elkezdődött Tóth Sándor fotóriporter hagyatékának digitalizációja. A témában Bán János Kecskemét alpolgármestere volt a vendégünk.
Február 1-től emelkedtek a műszaki vizsga hatósági díjai. A részletekről Illés Sándor, a Linartech Autócentrum Kft. Hyundai márkaszervíz vezetője beszélt rádiónknak.
Elkezdődött a báli szezon, de mit vegyünk fel, hogyan válasszunk ruhát? Vendégünk volt Farkas Ágota kecskeméti stylist, szín-és stílustanácsadó, akitől választ kaptunk kérdéseinkre.
2024-ben Bács-Kiskun vármegyében összesen 393 lakástűz keletkezett, 44-el több, mint 2023-ban, ami 13 százalékos növekedést jelent. A témában vendégünk volt Kovács Andrea a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
A Tedd+Add egy olyan kezdeményezés, ami összekapcsolja a kecskeméti civil szervezeteket, önkénteseket és támogatókat. Erről kérdeztük Sebestyén-Szalai Annát, az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetőjét.
A kecskeméti Neumann János Egyetem Sportközpontjának vezetőjével, Járdi Ádámmal, és az egyetemi vízilabdacsapat edzőjével, Gyenes Istvánnal beszélgettünk Mozaik c. magazinműsorunkban.
A jelenleg is zajló kecskeméti beruházások előre fogják lendíteni a gazdaságot - nyilatkozta rádiónknak Gaál József Kecskemét város alpolgármestere, aki egyben a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE vezetőedzője, Gera Zoltán a téli felkészülési időszakról, az érkezőkről és a ZTE elleni nyitómeccsről beszélt.
Január 15-től új főigazgató irányítja a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházat. Az intézmény élére Dr. Óváry Csaba PhD, MSc. neurológus, stroke-szakember és egészségügyi menedzser került.
Ország Ferenc meteorológus volt a vendégünk, akivel a 2024-es év időjárásáról beszélgettünk, de természetesen a jelenlegi időjárási helyzetről is kérdeztük.
Január 15-től minden építőipari vállalkozás számára kötelező az építőipari felelősségbiztosítás. A témában Tóth Tamás, felelősségbiztosítási specialista volt a vendégünk.
Honti Edit Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház dietetikusa volt a Rádió 1 Gong vendége, akit arról kérdeztünk, hogyan ajánlott változtatni étkezési szokásainkon.
Hétről hétre nő az influenzaszerű és akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma. A témában vendégünk volt Kisháziné dr. Puskás Zsuzsanna vármegyei tisztifőorvos, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály főosztályvezetője.
A Katona József Könyvtár dolgozói továbbra is segítséget nyújtanak az Ügyfélkapu+ rendszerre való átállásra. A témában vendégünk volt Rédai Angéla a Katona József Könyvtár Infotéka – Szakirodalom osztályvezetője.