A Faragó Béla fasoron valamin a Szövetség tér Ady Endre utca, Irinyi utca és Széchenyi körút által határolt területén júliustól fizetni kell a parkolásért - mondta el rádiónknak Csíkos Imre a Kecskeméti Városrendészet intézményvezető-helyettese.
Haraszti Roland és Haraszti Árpád a H&H Klíma tulajdonosai voltak a vendégeink, akik a klímafelszereléssel kapcsolatban beszéltek többek között arról is, hogy milyen szabályok szerint kell a kültéri egységet elhelyezni.
A város területén közszolgálatban álló, kiemelkedő feladatokat ellátó szervek dolgozóinak és hozzátartozóinak számára kedvezményes jegyár bevezetéséről is döntöttek a legutóbbi közgyűlésen. Erről és a strand nyitásáról, valamint a programokról dr. Fekete Gábor, alpolgármestere nyilatkozott rádiónknak.
Radics Anna, a Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola és Óvoda testnevelő tanára megnyerte a vármegyei szavazást most pedig az országos szavazáson bizonyíthat.
Másfél éve indult el Bács-Kiskun vármegyében az egységes alapellátási ügyeleti rendszer. A tapasztalatokról Hangai József mentőtiszt, az Országos Mentőszolgálat Dél-Alföldi Regionális Mentőszervezetének kommunikációs munkatársa nyilatkozott.
Szemereyné dr. Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere rádiónk délelőtti műsorában jelentette be, hogy adománygyűjtést kezdeményezett a pusztító árvíz által sújtott Háromszék javára.
Patakiné Mészáros Edina az Olívia Szeme Fénye Alapítvány alapítója volt a vendégünk. A vasárnapi jótékonysági koncertről és az ő történetükről beszélgettünk.
A szociálisan rászorulók helyzetéről kérdeztük a Tegyük Rendbe - Városrészfejlesztő és Közösségteremtő Egyesület elnökét, aki egyben a Roma Települési Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is.