A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórházban zajló hűtésrekonstrukciós program részleteiről adott tájékoztatást dr. Óváry Csaba a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója.
Mint ismert Magyarország kormánya a 2026/2027-es tanévben egyszeri, összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást nyújt a rászoruló tanulóknak. A témában Csőszi Attila országgyűlési képviselőt kérdeztük.
Augusztus 12-én szerda este a napnyugta előtt közvetlenül részleges napfogyatkozás figyelhető meg Magyarországról. Éjszaka pedig hullócsillagzápor várható, mert a Perseidák meteorraj maximuma is ezen az estén éri el a csúcspontját. Az égi jelenségekről Ordasi András, csillagász, az Egy Hét a Csillagok Alatt szervezője mesélt rádiónknak.
Összehangolt ellenőrzést tartott a Kecskeméti Rendőrkapitányság, a Kecskeméti Városrendészet és a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Közlekedési Hatósága augusztus első hétvégéjén. Az eredményekről dr. Patak Sándor a Kecskeméti Rendőrkapitányság kapitányságvezető-helyettese valamint dr. Német Zsolt a Kecskeméti Városrendészet vezetője számoltak be.
Először is lehet, hogy azért mert még nem volt része pozitív élményben. Másodszor mert csak a pillanatnyi fájdalomra fókuszálunk és nem arra, ami hosszútávú hozadék. Egy új profi fogpótlással kapott mosoly vissza tudja adni a rég elvesztett önbizalmat. Egy régi fájdalom megszüntetése mindent más nézőpontba helyez. Dr. Hajagos Zsolt fogszakorvos volt a vendégünk.
Jelentősen megnő a vadbalesetek kockázata augusztus közepéig az őzek párzási időszaka miatt. A téma kapcsán volt vendégünk dr. Szigethy Béla az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun Vármegyei Területi Szervezetének alelnöke, a Bács-Kiskun Vármegyei Vadászszövetség elnökének helyettese.
Kurdi Viktor a Bácsvíz Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke volt csütörtök délelőtt a vendégünk, akivel az elmúlt napok vízfogyasztásáról és a tudatos vízhasználatról beszélgettünk.
Szűcs Brigitta, az Országos Mentőszolgálat szóvivője adott tájékoztatást az eddig történt fejlesztésekről valamint arról az energetikai korszerűsítésről, ami a következő időszakban valósulhat meg.
Az év legmelegebb napjai következnek. Figyeljünk oda egymásra és magunkra is. Fontos és hasznos tanácsokat osztott meg hallgatóinkkal dr. Kalmár Patrícia Eszter, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály főosztályvezetője, vármegyei tisztifőorvos.